Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színházrendező, színigazgató, érdemes és kiváló művész.

Marton László külföldi rendezéseiről
Marton László külföldi rendezői karrierje 1974-ben kezdődött: Fritz Bennewitz, aki 1960-1975-ig a weimari Deutsches Nationaltheater főrendezője volt, hívta a kelet-német városba, hogy állítsa színpadra a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt. Az előadás hatalmas sikert aratott, de Weimar más okból is fontos állomás Marton László pályáján. Bennewitz, aki egykor Brecht asszisztense volt, egy másik Brecht-tanítvány figyelmét is felhívta a tehetséges fiatal rendezőre – Benno Bessonét, az akkor már világhírű berlini rendezőét. Besson azonnal felkérte Martont, hogy a Popfesztivált a Volksbühnén is állítsa színpadra. Sajnos ez az előadás a keletnémet hatóságok cenzúrája miatt másfél éves huzavona után sem valósulhatott meg, a Bessonnal való kapcsolat mégis meghatározó élmény maradt Marton László számára.

A weimari Popfesztivál számos díjat nyert, és ráirányította a figyelmet a fiatal magyar rendezőre. Miután látta a Víg Molière-előadását, Kai Saviola, a helsinki Nemzeti Színház igazgatója 1976-ban felkérte Martont, hogy ugyanezt a darabot, A nők iskoláját Helsinkiben is rendezze meg.

A helsinki Nemzeti Színház ebben az időben az egyik legtekintélyesebb európai teátrum volt, olyan rendezők dolgoztak itt rendszeresen, mint Benno Besson, Radu Penciulescu, a nagy román rendezőnemzedék mestere, Jurij Ljubimov, a legendás Taganka Színház alapítója és vezetője, illetve Georgij Tovsztonogov, a leningrádi Gorkij Színház igazgatója. „Természetesen én voltam köztük a legfiatalabb, a legtapasztalatlanabb, ám rengeteget lehetet tanulni ezektől a mesterektől. Részt vehettem a vitáikban, bejárhattam a próbáikra. Talán furcsamód a legbizalmasabb, legbarátibb viszonyom az egyébként befelé forduló, magányos természetű Tovsztogonovval alakult ki” – mondta Marton egy beszélgetésben.
A helsinki Nemzeti Színház remekül szervezte azt is, hogy előadásait folyamatosan figyelemmel kövesse a nemzetközi sajtó. A nők iskolájáról a tekintélyes Le Monde-tól a Daily Telegraph-ig a legfontosabb lapok írtak elismerő kritikát. A nők iskolája után még két nagysikerű Marton-rendezés kötődik Helsinkihez: 1977-ben Hauptmann Naplemente előtt, illetve 1979-ben Shakespeare Szeget szeggel című darabja.
Az 1980-as évek elején Marton Lászlót ismét Németországba hívják vendégrendezni: Detmoldban előbb Molnár A testőrét, majd Dürrenmatt A fizikusokját állítja színpadra.
Az európai sikerekre a tengerentúlon is felfigyelnek. 1983-ban John Jory, a louisville-i Actors Theatre művészeti igazgatója, miután A nők iskoláját és a Szentivánéji álmot is megnézte, felkéri Martont, hogy az utóbbi darabot rendezze meg Louisville-ben is. Ez a Szentivánéji nagyon szerencsés pillanatban készült, ugyanis az Actors Theatre épp abban az évben ünnepelte alapításának 25. évfordulóját. Akkoriban olyan színészek dolgoztak Louisville-ben, mint az azóta világhírű Kathy Bates, John Torturro, F. Murray Abraham vagy Katherine Borowitz. Nagyon jó szellemű, izgalmas, inspiratív színház és csapat volt, a Szentivánéji Fehér Miklós díszletében meleg kritikai fogadtatásban részesült. Beválasztották a „Top Ten of the Decade” (vagyis az Évtized Legfontosabb Tíz Előadása) közé, Marton Lászlót pedig meghívták a CBS csatorna 60 minutes című igen tekintélyes televíziós műsorába, ahol általában politikusokkal, művészekkel, közéleti személyiségekkel beszélgetnek vasárnaponként egy órában. Harry Reasoner, a híres tévériporter interjúvolta meg.
A louisville-i kapcsolat másfél évtizedig tartott: Marton kilenc előadást rendezett az Actors Theatre-ben: 1986-ben A nők iskoláját, 1986-ban Bulgakov Őfelsége komédiása című darabját, 1987-ben a Rémségek kicsiny boltját, 1989-ben Hampton Veszedelmes viszonyok című művét, 1993-ban Lynn Kaufman Simeone, Simone, 1995-ben Richard Kalinoski Vadállat a Holdon című darabját. Ugyancsak 1995-ben állította színpadra Molnár Olympiáját, majd 1997-ben Benjie Aeronson Lighting Up the Two Year Old című művét.

Marton Lászlót először 1987-ben hívták vendégrendezni Izraelbe, a világhírű Tel Aviv-i Habima Színházba, mely akkor fénykorát élte. A nagy színpadon ugyanakkor Ljubimov rendezte Babel Alkonyát, a harmadik színpadon pedig Andrzej Wajda próbálta a Dybbukot! Három Marton-rendezés kötődik a Habimához: 1987-ben A Nők iskolája, 1991-ben Sarkadi-Ivánka Kőműves Kelemen című musicalje és a már említett Az ügynök halála 1992-ben. 1991-ben pedig egy másik Tel Aviv-i színházban, a Bershevában állítja színpadra Goldoni Mirandolináját.
Közben a tengerentúli felkérések sem maradnak el: Marton László 1986 óta folyamatosan dogozik Torontóban. Előbb három rendezés a Masterclass Theatre-ben: Goldoni Mirandolinája, Hampton Veszedelmes viszonyok című darabja, s talán a legfontosabb, a Három nővér, amely elnyerte az év legjobb előadásának járó kanadai Dora-díjat, illetve ennek az előadásnak a színészei közül kilencen később alapítói lesznek a torontói Soulpepper Theatre-nek. Annak a kanadai színháznak, ahová Marton László 1999 óta szinte hazajár, s amely külföldi rendezői pályájának talán legfontosabb állomása. 11 Marton-rendezés születik a Soulpepperben. (Köztük a Ványa bácsi, a Játék a kastélyban, a Platonov, a Vadkacsa, a Három nővér, A testőr, illetve idén nyáron Turgenyev Egy hónap falun című darabja.) Ezek közül a 2000-es Platonov két Dora-díjat is elnyer: a legjobb előadásnak és a legjobb rendezőnek járót.
Ugyancsak a Soulpepperben ismeri meg Marton Michael Levine díszlet-, Victoria Wallace jelmez- és Kevin Lamotte világítástervezőt, akikkel immár Magyarországon, a Vígben is együtt dolgozik: a Varázsfuvola és a Ványi bácsi díszleteit Michael Levine, a Ványa bácsi jelmezeit és világítását pedig Victoria Wallace, illetve Kevin Lamotte tervezték.
Marton László legfrissebb torontói munkája, a „Window on Toronto”, azaz Ablak Torontóra, egy kísérleti előadás, amely a dokumentum-színház és a szabad improvizáció ötvözete. A produkciót nemrég beválogatták a híres Luminato Fesztivál programjába.
A kanadai munkák mellett Marton Lászlót rendszeresen hívják az USÁ-ba is: Chicagóban, Santa Fé-ben, Milwaukee-ban, Chapel Hill-ben, Knoxville-ben, Atlantában összesen 12 nagysikerű rendezés fűződik a nevéhez. 2004-ben pedig az ír szakma is elismeri munkáját: az Abbey Theatre-beli Vadkacsa-rendezéséért az Irish Times „Legjobb Rendező”-díját kapja.
Marton László előadásait több mint 40 országban játszották világszerte, de legalább ennyire fontos külföldi professzori munkássága is. 1990-ben a londoni Guildhall School of Music and Drama Honorary Membernek, tiszteletbeli professzornak választja – és az erről szóló diplomát többek között olyan világnagyságokkal veszi át, mint a kiváló színész és író, Dirk Bogarde.
Marton László rendezői munkásságáról két angol nyelvű kötet jelent meg: 2000-ben a „László Marton, theatre director” című könyv, 2006-ban pedig a Backlight című kötet, mely a Csehov- és Ibsen-rendezésekre koncentrál. Ez utóbbihoz Richard Christiansen világhírű chicagói kritikus írt előszót, akiről nemrég neveztek el színházat, s aki Marton László teljes tengerentúli pályáját végigköveti.

Az évek során Marton László tanított, illetve mesterkurzust tartott Cambridge-ben, a Yale egyetemen, Knoxville-ban, Vancouverben, a North Carolina-i egyetemen, Torontóban, Chicagóban és Németország több városában is – olykor világhírű művészek társaságában. Magyar és külföldi tanítványai között ma már nemcsak kiváló színészek, hanem színházigazgatók, rendezők is vannak.