Buy tickets
Artist
Pál Mácsai
Színész, rendező, színházigazgató.
Színészi hivatását a Pince Színházban kezdte még gimnazistaként. Középiskolai tanulmányait a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte, majd 1980-ban felvették a Színművészeti Főiskolára (bár illemből beadta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára is a jelentkezési lapját). 1984-ben szerzett színész diplomát. Diplomájának megszerzése után a budapesti…
Current programs
No program is currently running.
Színész, rendező, színházigazgató.
Színészi hivatását a Pince Színházban kezdte még gimnazistaként. Középiskolai tanulmányait a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte, majd 1980-ban felvették a Színművészeti Főiskolára (bár illemből beadta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára is a jelentkezési lapját). 1984-ben szerzett színész diplomát. Diplomájának megszerzése után a budapesti Nemzeti Színház színésze lett, ahol 1989-ig szerepelt. Közben 1987 és 1990 között elvégezte a Főiskola rendező szakát is. 1989-ben Zárójelentés címmel nagylemezt adott ki, és ettől az évtől a Madách Színház művészeként folytatta pályafutását.
1993-ban szabadúszóvá vált, 2001-ben a Madách Kamara művészeti vezetőjévé nevezték ki. Pozícióját a színház 2004-es átalakulása és Örkény István Színházzá történt átnevezése után is megtartotta. 2020-tól újabb ötéves igazgatói megbízatást kapott. A színházi közéletben is aktív szerepet vállalt: 1996 és 2000 között a Magyar Színész-kamarai Egyesület alelnöke, valamint 1997 és 2000 között a Magyar Színházi Társaság vezetőségi tagja volt. Színházi és filmes munkáin kívül a Lyukasóra című irodalmi műsor állandó szereplőjeként is szerepel.
Díjai, elismerései:
Jászai Mari-díj (1991)
Erzsébet-díj (1993)
Greguss-díj (1995)
Mensáros László-díj (1996)
A színikritikusok díja (1998, 2002)
A filmszemle díja (2001)
Súgó Csiga díj (2001, 2003)
A filmkritikusok díja (2002)
Prima díj (2003)
Érdemes művész (2008)
Gundel művészeti díj (2008)
Budapestért díj (2010)
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2013)[9]
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2013)
Kossuth-díj (2014)
Erzsébetváros díszpolgára (2015)
Televíziós Újságírók díja – A legjobb színész (2018)
Pünkösti Andor-díj (2020)
Főbb színházi szerepei:
Őrnagy (Örkény István: Tóték)
Rómeó (William Shakespeare: Rómeó és Júlia)
Mosca (Ben Jonson: Volpone)
Pembroke (Friedrich Dürrenmatt: János király)
V. Henrik (William Shakespeare: V. Henrik)
Erich Reinecke (Németh Ákos: Lili Hofberg)
Ramong Geyza főhadnagy (Miroslav Krleža–Alexandr Belović: Terézvári garnizon)
Sakini (John Patrick: Teaház az Augusztusi Holdhoz)
Edgar (William Shakespeare: Lear király)
Férj (Akutagava Rjúnoszuke: A vihar kapujában)
Tokeramo Nitobé (Lengyel Menyhért: Tájfun)
Antonius (William Shakespeare: Julius Caesar Budapesti Katona József Színház)
Thomas Becket (Jean Anouilh: Becket, avagy az Isten becsülete)
Cipolla (Thomas Mann: Márió és a varázsló)
Liliomfi (Szigligeti Ede: Liliomfi)
August Strindberg (Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája)
Clov (Samuel Beckett: Végjáték)
Lucifer (Madách Imre: Az ember tragédiája)
Színész (Molnár Ferenc: A testőr)
Orazio (Carlo Goldoni: A komédiaszínház)
Mr. Smith (Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő)
Peter Karpati (Roland Schimmelpfennig: Az arab éjszaka)
Oresztész (Élektra)
Kikiáltó (Kurt Weill–Bertolt Brecht: A filléres opera)
Kondor (Kárpáti Péter: Búvárszínház)
Nyikolaj Ivanovics Trileckij (Anton Pavlovics Csehov: Apátlanul)
Oronte (Molière: A mizantróp)
Speer (Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline)
Pandulpho bíboros (Friedrich Dürrenmatt: János király)
Vatelin (Georges Feydeau: A hülyéje)
Azt meséld el, Pista! (önálló est Örkény István írásaival)
Főbb filmszerepei:
Gyertek el a névnapomra (1983, r. Fábri Zoltán)
Házasság szabadnappal (1983, r. Mészáros Gyula)
Kisfaludy Károly: Kérők (1985, tv, r. Bohák György)
Nyolc évszak (1987, tévésorozat)
Miss Arizona (1988, r. Sándor Pál)
Sztálin menyasszonya (1990, r. Bacsó Péter)
Szamba (1995, r. Koltai Róbert)
Valencia-rejtély (1995, tv, r. Dömölky János)
Szarajevó kávéház (1995, tv, r. Balogh Zsolt)
Szabadság tér 56 (1997, r. Bereményi Géza)
Nemkívánatos viszonyok (1997, tv, r. Esztergályos Károly)
Gáspár (2001, r. Kozma Péter)
Torzók (2001, r. Sopsits Árpád)
A szalmabábuk lázadása (2001, r. Szomjas György)
Szent Iván napja (2003, r. Meskó Zsolt)
A Pál utcai fiúk (2003, olasz tv-film)
A temetetlen halott (2004, r. Mészáros Márta)
Rokonok (2006, r. Szabó István)
Mátyás, a sosem volt királyfi (2006, tv-filmsorozat, r. Cselényi László, Fazekas Lajos)
A hold és a csillagok (2006, magyar-olasz-angol, r. John Irvin)
1 (2009, r. Pater Sparrow)
Így, ahogy vagytok (2010, r. Makk Károly)
Terápia (2012–2017, filmsorozat)
Testről és lélekről (2017, r. Enyedi Ildikó)
Volt egyszer egy Németország (2017, r. Sam Gabarski)
Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :) (2018, r. Schwechtje Mihály)
Hab (2020, r. Lakos Nóra)
Főbb rendezései:
Örkény István: Tóték
Joshua Sobol: Gettó
Sławomir Mrożek: A nyílt tengeren
Örkény István: Pisti a vérzivatarban; Macskajáték
William Shakespeare: Téli rege
Németh Ákos: Anita
Spiró György: Vircsaft
Carlo Goldoni: A szmirnai impresszárió
Raymund FitzSimons: Edward Kean; Mi újság, múlt század?
Howard Barker: Jelenetek egy kivégzésből
Jevgenyij Lvovics Svarc: A sárkány
Anton Pavlovics Csehov: Sirály
Molnár Ferenc: Az üvegcipő
A. R. Gurney: Love Letters
Tasnádi István: Finito
Georges Feydeau: A hülyéje
Szabó Borbála–Varró Dániel: Líra és Epika
Arthur Miller: Pillantás a hídról
Alekszandr Szuhovo-Kobilin: Tarelkin halála
"Azt meséld el, Pista!" - Mácsai Pál estje Örkény István írásaiból
Kölcsey Központ- Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
"AZT MESÉLD EL, PISTA!" - Örkény István az életéről - Elmondja: Mácsai Pál
Általános- Az író saját szavaiból színpadra állította és előadja
"Azt meséld el, Pista!" - Örkény István az életéről – Elmondja: Mácsai Pál
Veszprémi Programiroda Kft.- Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
"Blogvadász"
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
"Nem tudhatom - Radnóti és korunk"
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Közreműködik
"Virrasztó éji felleg"
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
'84
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- O'BRIEN
,,Azt meséld el,Pista!'' Örkény István az életéről Elmondja: Mácsai Pál
Csernai Pál Művelődési Ház- Az író saját szavaiból színpadra állította
43. Színikritikusdíj-átadó
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Director
A Bernhardi-ügy
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- DR. BERNHARDI, a belgyógyászat professzora, az Erzsébet-klinika igazgatója
A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- DR. BERNHARDI, a belgyógyászat professzora, az Erzsébet klinika igazgatója
A hattyú
Móricz Zsigmond Színház- JÁCINT, a bátyja
A hülyéje
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Director
A katona története
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Ördög
A Kék Angyal
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Kühl lelkész, a Városi Színház pénztárosa
A Kék Angyal.
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
A mizantróp
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Oronte
A szecsuáni jó ember
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Rendező, szövegkönyv
A testőr
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- A színész
A vizsgálat
Nemzeti Színház- Actor/Actress
A. R. Gurney: Love Letters
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Director
Ady Endre 100 / Vers-estek a Müpában
Müpa- Director
Alfred Jarry: Übü király, vagy a lengyelek
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Director
Alinda beszélget a Belvárosiban:Mácsai Pál - Máté Gábor
Belvárosi Színház- Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Anyám tyúkja
Pécsi Nemzeti Színház- Director
Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Director
ANYÁM TYÚKJA (2.)
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Other
Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Anyám tyúkja I.
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Director
Apátlanul
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Nyikolaj Ivanovics Trileckij, orvos
Aranyozás
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Director
Aranyozás - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Director
Aranyozás-költők Arany Jánosról
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Director
AZ ÉLET ÉRTELME
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Actor/Actress
Az élet értelme - "Egypercesek száz percben"
MOMkult- Other
Az élet értelme - "Egypercesek száz percben" - Mácsai Pál és Lukács Miklós estje
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Actor/Actress
Az élet értelme - egypercesek száz percben
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Actor/Actress
Az élet értelme - Egypercesek száz percben
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd- Other
Az élet értelme - Egypercesek száz percben
Budapest Music Center- Örkény István novelláiból olvas
Az élet értelme - Egypercesek száz percben Örkény István születésének 110. évfordulója alkalmából
Általános- Színművész
Az élet értelme - Egypercesek száz percben.
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Egypercesek száz percben Örkény István novelláiból olvas
AZ ÉLET ÉRTELME - Mácsai Pál és Lukács Miklós Örkény-estje
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Actor/Actress
AZ ÉLET ÉRTELME - Mácsai Pál és Lukács Miklós Örkény-estje
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Az élet értelme Mácsai Pállal
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Kossuth-, Prima- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Az élet értelme – egypercesek száz percben
Általános- Actor/Actress
Az élet értelme – Egypercesek száz percben
Müpa- Director
Az élet értelme “Egypercesek száz percben”
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.- Actor/Actress
AZ ÉLET ÉRTELME- EGYPERCESEK SZÁZ PERCBEN.Örkény István novelláiból olvas Mácsai Pál.
Egri Kulturális és Művészeti Központ- Örkény István novelláiból olvas
Az élet értelme: Egypercesek száz percben
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Felolvasó
Az ügynök halála
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Director
Az ügynök halála-VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Director
Azt meséld el, Pista
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Other
Azt meséld el, Pista!
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Összeállította és elmondja
Azt meséld el, Pista!
Móricz Zsigmond Színház- Előadja
Azt meséld el, Pista!
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd- Actor/Actress
Azt meséld el, Pista!
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Elmondja
Azt meséld el, Pista!
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Other
Azt meséld el, Pista!
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Az író saját szavaiból színpadra állította és elmondja
Azt meséld el, Pista!
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Az író saját szavaiból színpadra állította
Azt meséld el, Pista!
Komlói Színház- és Hangversenyterem- Other
Azt meséld el, Pista!
Weöres Sándor Színház- Other
Azt meséld el, Pista!
Hírös Agóra- Az író saját szavaiból színpadra állította és elmondja
Azt meséld el, Pista!
Gyulai Várszínház- Előadja
Azt meséld el, Pista! - Mácsai Pál előadása
Jászai Mari Színház, Népház- Az író saját szavaiból színpadra állította
AZT MESÉLD EL, PISTA! - Mácsai Pál előadóestje
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Other
Azt meséld el, Pista! - Mácsai Pál estje
Budaörsi Latinovits Színház- Összeállította
Azt meséld el, Pista! - Orlai Produkció
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Az író saját szavaiból színpadra állította
Azt meséld el, Pista! Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Az író saját szavaiból színpadra állította és elmondja
Azt meséld el, Pista!-VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Előadja
Azt meséld el,Pista!
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Actor/Actress
Bach / Mozart / Stravinsky - Óbudai Danubia Zenekar
Danubia Zenekar- Narrátor
Befogad és kitaszít a világ
Budaörsi Latinovits Színház- Actor/Actress
Befogad és kitaszít a világ
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Other
BEFOGAD ÉS KITASZÍT A VILÁG - Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje
Móricz Zsigmond Színház- Actor/Actress
Befogad és kitaszít a világ - Mácsai Pál és Huzella Péter Villon estje
Kisfaludy Színház- Actor/Actress
Befogad és kitaszít a világ - Mácsai Pál és Huzella Péter Villon estje
Zsidó Művészeti Napok- Színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Befogad és kitaszít a világ - Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje
Zsidó Művészeti Napok- Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
BEFOGAD ÉS KITASZÍT A VILÁG - Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Actor/Actress
BEFOGAD ÉS KITASZÍT A VILÁG - VILLON-EST
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Other
BEFOGAD ÉS KITASZÍT A VILÁG – MÁCSAI PÁL ÉS HUZELLA PÉTER VILLON-ESTJE
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Other
Csoda és Kósza
Pécsi Nemzeti Színház- Director
Csoda és Kósza - Az Örkény Színház Produkciója - Kalandra Fül Fesztivál
Danubia Zenekar- Director
Csoda, hogy élünk
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- KÁLMÁN – Mátyás fia, polgármester
Csönded vagyok – Cseh Tamás emlékest
Müpa- ének
Dés László - Így Öten!
Kálmán Imre Művelődési Központ- Vendégművész
DÉS LÁSZLÓ KONCERT Így öten!
Margitszigeti Színház- Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Dés László Koncert - Így öten!
GAG Management Kft.- Actor/Actress
Dés László Koncert - Így öten!
GAG Management Kft.- Meghívott vendég
Dés László Koncert - Így öten!
GAG Management Kft.- Meghívott vendég
Dés László Koncert - Így öten!
GAG Management Kft.- Meghívott vendég
Dés László Koncert - Így öten!
GAG Management Kft.- Meghívott vendég
Dés László Koncert - Így öten!
GAG Management Kft.- Meghívott vendég
Dés László Koncert - Így öten!
GAG Management Kft.- Meghívott vendég
Dés László Koncert - Így öten!
GAG Management Kft.- Kossuth-, Prima- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Dés László Koncert - Így öten!
GAG Management Kft.- Kossuth-, Prima- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Dés László koncert - vendég Für Anikó és Mácsai Pál
Müpa- vendégművész / guest artist
Dés László Koncert és vendégei: Für Anikó, Mácsai Pál, Nagy Ervin
GAG Management Kft.- Actor/Actress
Dés László koncert, vendég: Básti Juli és Mácsai Pál
Broadway Ticket Hungary Kft..- Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Dés László – Mácsai Pál: Nem tudhatom Radnóti és korunk
Óbudai Kultúrális Központ- Actor/Actress
DuplaPresszó // Gáspár Máté kulturális menedzser és Mácsai Pál színész-rendező
ISON- Other
Elmozdul a fal! Mácsai István Kiscellben | Mácsai Pál szubjektív tárlatvezetése
Budapesti Történeti Múzeum- Kossuth-, Prima- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Ferdinand von Schirach: Isten
Gyulai Várszínház- Dr. Legány András
Finito
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Director
Francois Villon est
Eötvös10 Művelődési Ház- Actor/Actress
Három nővér
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Versinyin
Három nővér-VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Versinyin
Hatszemközt - Beszélgetés színházról és zenéről
Zeneakadémia- Vendégművész
Hello, WMN! - Szabadság. Függetlenség. Egyéniség – Te mit tennél meg érte? Születésnapi Hello, WMN!
MOMkult- Other
HOFI 85 - beszélgetés egy legendáról
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Vendég
Hogyan lettem senki? Azt meséld el, Itala: kérdez: Mácsai Pál
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Kérdező
Isten
Győri Művészeti és Fesztiválközpont- Magyar színpadra alkalmazta
IV. Henrik
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Director
János király
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- PANDULPHO, milánói bíboros-érsek, III. Ince pápa követe
János király
Gyulai Várszínház- PANDULPHO, milánói bíboros-érsek, III. Ince pápa követe
JÁNOS KIRÁLY
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Pandulpho, milánói bíboros-érsek, III. Ince pápa követe
Játszó-társak / Mácsai Pál - Für Anikó
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Actor/Actress
Joseph Haydn - Esterházy Péter: Hét utolsó szó
Budapest Music Center- Actor/Actress
KARÁCSONYI ÉNEK - Óbudai Danubia Zenekar
Danubia Zenekar- Actor/Actress
Kasimir és Karoline
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Speer
Kepes András - KÉT MACSKA VOLTAM / 50 éve a pályán. A rádiózástól a regényírásig (könyvbemutató)
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Közreműködik
Kertész utcai Shaxpeare-mosó SZ!
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- LŐRINC
Kertmozi - Hab
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Actor/Actress
KFT együttes - vendég: Kecskés Karina és Mácsai Pál
MOMkult- meghívott vendég (ének)
Kihagyhatatlan
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Különkiadás
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
KÜLÖNKIADÁS
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Különkiadás
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Különkiadás - Mácsai Pál, Máté Gábor és Lukács Miklós estje
Zsidó Művészeti Napok- Other
Különóra - A kopasz énekesnő
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Mr. Smith
Lev&Te - Mácsai Pál
Momentán Társulat- Actor/Actress
Líra és Epika
SZFE- Director
Love Letters
Weöres Sándor Színház- Director
Love Letters
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Director
Love Letters (Szerelmes levelek)
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Director
LOVE LETTERS (Szerelmes levelek)
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Director
Love letters (Szerelmes levelek)
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Director
LOVE LETTERS - Orlai Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Director
Love Letters - Orlai Produkció
Városmajori Szabadtéri Színpad- Director
LOVE LETTERS - romantikus levelezés 2 részben
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Director
Love Letters - Romantikus levelezés két részben
Kisfaludy Színház- Director
Love Letters - romantikus levelezés két részben színdarab
Egri Kulturális és Művészeti Központ- Director
Lyukasóra Klub
MOMkult- Actor/Actress
MÁCSAI - WINKLER - MÁCSAI | Mácsai Pállal beszélget Winkler Nóra
Budapesti Történeti Múzeum- Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Mácsai Pál - Azt meséld el, Pista!
Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.- Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Mácsai Pál és Huzella Péter: Befogad és kitaszít a világ
Reök Palota- Actor/Actress
Mácsai Pál: Azt meséld el Pista
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Macskajáték
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Director
Macskajáték - VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Director
MASZK Gála
Thália Színház- Szereplő
Meddig él egy fa? - Örkény 100
Vígszínház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
MOST PLUSZ - Azt meséld el, Pista!
Jászai Mari Színház, Népház- Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Nem tudhatom
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Nem tudhatom - Radnóti és korunk
Zsidó Kulturális Fesztivál- Dramaturg
Nem tudhatom - Radnóti és korunk
Katona József Színház- Közreműködik
Nem tudhatom - Radnóti és korunk
Kölcsey Központ- Közreműködik
NEM TUDHATOM - RADNÓTI ÉS KORUNK
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
NEM TUDHATOM - RADNÓTI ÉS KORUNK
Broadway Ticket Hungary Kft..- Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
nőNYUGAT
Thália Színház- Director
Nőnyugat
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Director
Nyílt próba: Isten
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Director
Nyílt próba: Solness
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Halvard Solness, építőmester
Nyugat 2008-1908
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Olvasópróba-demó: Isten
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Olvasópróba-demó: Solness
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- HALVARD SOLNESS, ÉPÍTŐMESTER
OMIKE koncert - Elfajzott zene - A harmadik birodalom betiltott zenéje
Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület- Felolvasó
Orgona-sztorik
Müpa- Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Orgona-sztorik IV. – Meghökkentő mesék a hangszerek királynőjéről
Müpa- Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Orgona-sztorik IX.
Müpa- Actor/Actress
Orgona-sztorik IX. / ORGONABÉRLET
Müpa- Actor/Actress
Orgona-sztorik VII. – Bach és Ligeti /Mácsai Pál/ Fassang László
Müpa- Actor/Actress
Örkény István: Tóték
Hírös Agóra- Director
Örkény Színház - Anyám tyúkja
Hírös Agóra- Játssza
PanoDráma: Függelék
Katona József Színház- Actor/Actress
Pillantás a hídról
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Director
Portrébeszélgetés
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Kossuth-, Prima- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Solness
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Solness
Szabó Lőrinc / VERS-ESTEK A MÜPÁBAN
Müpa- Színművész, rendező
Szerelmes levelek
Egressy Gábor Szabadidőközpont- Director
T'N'D - szilveszteri különkiadás
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Vendégművész
Tangó
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- SZTOMIL, az apa
Tarelkin élete
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Director
Tasnádi István: Finito - az Örkény Színház előadása
Kölcsey Központ- Főbb szerepekben
Tóték
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
TÓTÉK
Békéscsabai Jókai Színház- Director
Tóték - bemutató
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Director
Tóték - VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Director
Übü király, vagy a lengyelek
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Director
UMZE Kamaraegyüttes - Örök álom
Budapest Music Center- Narrátor / Narrator
Vackor
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Other
VALAHOL EURÓPÁBAN
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Simon Péter
Vízkereszt...
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- ANTONIO, Sebastian oltalmazója
Zsámbéki Nyári Színház - Befogad és kitaszít a világ, Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje
Általános- Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Zsámbéki Nyári Színház - Love Letters (Szerelmes levelek) - romantikus levelezés két részben
Általános- Director
“AZT MESÉLD EL, PISTA!” - Örkény István az életéről / Elmondja: Mácsai Pál
Általános- Az író saját szavaiból színpadra állította
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.