Zeneszerző.

Felmenői közül többen muzsikáltak, így ő is korán kezébe vette a hegedűt. A budai II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1973-ban. Diplomát 1978-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-néprajz szakán szerzett, tanulmányai során mindvégig zenélt. Érettségijének évében, 1973-ban rendezték meg az első mindenki számára nyitott táncházat Budapesten. A következő évben csatlakozott a Vízöntő együtteshez, akikkel mások mellett Novák Ferenc együttesét, a Bihari János Táncegyüttest is kísérték. Kiss Ferenc húsz éven át muzsikált a Vízöntőben, s közben 1975-től zenélt a szintén legendás Kolinda együttesben is, ahonnan hamarosan visszavezetett útja a Vízöntőhöz, amellyel Nyugat-Európában is nagy sikereket arattak.

1992-ben létrehozta az első független magyar népzenei kiadót, az Etnofont. A kiadó népzenei és népzenéből táplálkozó kortárs és alternatív törekvések stúdiófelvételével, archiválásával, kiadásával és terjesztésével foglalkozik. Hiánypótló tevékenységével fontos közművelődési szerepet tölt be: a nemzetiségek és a határon túli magyar kisebbségek megismételhetetlen, archív felvételeit teszi közzé, sőt ma már könyvkiadással is foglalkozik. Kiss Ferenc sokat járt népzenét gyűjteni a szívéhez közelálló Kárpátaljára, itteni gyűjtései során találkozott a még fennmaradt archaikus klezmer stílussal. Ezt az autentikus klezmerzenét igyekezett tovább vinni az 1998-ban megalapított Odessa Klezmer Band nevű zenekarával, amellyel egy közös lemezt készítettek.

Zeneszerzőként egyéni, markáns irányzatot képvisel, elsősorban a magyar folklór elemeit építi be egy új kompozíciós rendszerbe. A korszerű elektronika használata mellett nagyon fontos szerepet ad az akusztikus népi hangszereknek, a tradicionális játék- és díszítéstechnikáknak. A társművészetekkel (tánc, színház, film) való szerves kapcsolata minden munkájában tetten érhető. Számos animációs- és mozifilmhez, színházi előadáshoz és kortárs táncszínházi koreográfiához komponált zenét. A parasztzene, a tradicionális előadásmódok, játék- és díszítéstechnikák alapos ismerete és egyedi, újszerű hangzások keresése jellemzik munkáit.

Főbb művei a Vízöntő (1977, 1978), a Mélyvíz (1985), a Villanypásztor (1987), a Gitania Express (1990), a Best (1991), a Kárpátalja népzenéje (1991), A magyartölgy mítoszai (1992),a Vízöntő kor (1994), a Cigány passió (1995), a Romani Kris - Cigánytörvény (1998), a Nagyvárosi bujdosók (1999), A Héttorony hangjai (2001), a Szerelem hava (2005), a Szerelemajtók (2006) és a Pávaének (2007). A gyerekeket a 2012-ben kiadott, saját szövegével és CD-melléklettel ellátott, Papó zenedéje című kiadvánnyal igyekszik bevezetni a népzene világába. Gyermekeknek szóló interaktív előadásai is a népi műveltség időtálló elemeire épülnek.

Zenei sokszínűsége számos hangszer használatát követelte meg, így jött létre több mint száz hangszerből, többségében autentikus népi zeneszerszámokból álló hangszergyűjteménye, amelynek végleges otthont keres. A művészt 2013-ban Prima díjjal tüntették ki a Magyar népművészet és közművelődés kategóriában, 2018-ban Martin György-díjjal.