Jegyvásárlás
Künstler
Dinyés Soma
Karmester, orgonista.
Tanulmányait Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában (zeneszerzés, oboa, orgona), majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán (ének-zene és karvezetés szakon) folytatta. 1995-ben alapította az Ars Longa Ének- és Kamarazenekart. A zenekar repertoárján elsősorban J. S. Bach oratórikus művei szerepelnek, melyeket historikus hangszereken és kis létszámú, szólista jellegű…
Aktuelle Programme
Derzeit kein laufendes Programm!
Karmester, orgonista.
Tanulmányait Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában (zeneszerzés, oboa, orgona), majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán (ének-zene és karvezetés szakon) folytatta. 1995-ben alapította az Ars Longa Ének- és Kamarazenekart. A zenekar repertoárján elsősorban J. S. Bach oratórikus művei szerepelnek, melyeket historikus hangszereken és kis létszámú, szólista jellegű kórussal adnak elő. Több együttesben játszik orgona vagy csembaló continuo-t. Tagja az Erdődy Kamarazenekarnak, és többször játszott a Musica Profana együttessel, az Orfeo Kamarazenekarral és a Capella Savaria Kamarazenekarral. Két évig volt a Fővárosi Énekkar karnagya.
A GYŐZEDELMES JUDIT
Alba Regia Szimfonikus Zenekar- Dirigent
Advent a Karmelitában - A Magyar Rádió Gyermekkórusának adventi hangversenye
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Dirigent
Alessandro Scarlatti: Stabat Mater - A Fodor Kamaraegyüttes Nagyböjti hangversenye
Vojnovich-Huszár Villa- Schauspieler/Schauspielerin
BACH ÉS LIPCSE
Alba Regia Szimfonikus Zenekar- Dirigent
CaféBach
ANIMA MUSICAE- Műsorvezető
Koncert No. 11
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Csembalóművész
MÁV Kamarasorozat/3
MÁV Szimfonikus Zenekar- Schauspieler/Schauspielerin
Maxim Rysanov brácsakoncertje BTF
Müpa- Csembalóművész
Nicolas Altstaedt és Kelemen Barnabás koncertje BTF
Müpa- Csembalóművész
Purcell: Dido és Aeneas - Vezényel: Dinyés Soma, Dido: Varga Bach Helga
Vojnovich-Huszár Villa- Dirigent
Purcell: Tündérkirálynő - Ars Longa Kamarazenekar, Dinyés Soma, Szili Gabriella
Vojnovich-Huszár Villa- Dirigent
Református énekek XIX.
Müpa- Dirigent
Velencei Visszhang
Alba Regia Szimfonikus Zenekar- Dirigent
Zonta Adventi Jótékonysági Koncert
Veszprémi Petőfi Színház- Művészeti vezető
Sonderangebote
Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!