Buy tickets
Artist
Irén Ábrahám
Színésznő.
A kanizsai Mezőgazdasági Szakközépiskola befejezése után iratkozott a Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémiára, ahol 1975-ben szerzett diplomát, Gergely Géza és Csorba András osztályában. 1977 óta tagja volt az Újvidéki Színház társulatának. Az Újvidéki Színház Színes Szilánkok Diákszínpadának alapítótagja, nyolc évig vezetője, és haláláig tevékenyen részt vett a munkában.…
Current programs
No program is currently running.
Színésznő.
A kanizsai Mezőgazdasági Szakközépiskola befejezése után iratkozott a Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémiára, ahol 1975-ben szerzett diplomát, Gergely Géza és Csorba András osztályában. 1977 óta tagja volt az Újvidéki Színház társulatának. Az Újvidéki Színház Színes Szilánkok Diákszínpadának alapítótagja, nyolc évig vezetője, és haláláig tevékenyen részt vett a munkában.
Fontosabb szerepei:
Mária királynő (Hay Gyula: Mohács) – Szabadkai Népszínház
Zilia (Heltai Jenő: A néma levente) – Szabadkai Népszínház
Martirio (Lorca: bernarda Alba háza ) – Szabadkai Népszínház
Kata (Nagyszájú Kata) – Tanyaszínház
Blanka (Deák Ferenc: Légszomj) – Szabadkai Népszínház
Donna Elvira (Moliere: Don Juan)
Natalija Ivanovna (Csehov: Három nővér)
Pia (Ugo Betti: Bűntény a kecskeszigeten)
Varja (Csehov: Cseresznyéskert)
Jenny (Edward Albee: Mindent a kertbe)
Sophie Barger (Bertold Brecht: Baal)
Madame (Jean Genet: Cselédek)
Amál (Majtényi Mihály: Harmadik ablak)
Asszony (Tolnai Ottó: Brilliáns)
Feleség (Slawomir Mrožek: Ház a határon)
Illné (Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása)
Ambra (Aldo Nicolaj: Hárman a padon)
Babett (Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatók)
Lysistrate (Arisztophanész: Lüszisztraté)
Nagybőgő (Jean Anouilh: Női zenekar)
Elvira (Noel Coward: Vidám kísértet)
Az anya (Albert Camus: A félreértés)
Borbála (Schönthan-Kellér: A szabin nők elrablása)
Kate Keller (Arthur Miller: Édes fiaim)
Sarah (Harold Pinter: A szerető)
Fema (Jovan Sterija Popović: Felfuvalkodott tökfej)
Martha Boll (Dürrenmatt: Fizikusok)
Éj (Moliere: Amphitryon)
Viktória (Péreli-Aldobolyi-G.Dénes: Roncs-derby)
Karnyóné (Csokonai V. Mihály: Az özvegy Karnyóné)
Lucy (Brecht-Weil: Koldusopera)
Miss Furnival (Peter Schaffer: Komédia a sötétben)
Mama (Örkény István: Pisti a vérzivatarban)
Kormányzóné (Végel László: Judit)
Gizi (Örkény István: Macskajáték)
Dekanozov (Matei Vişniec: A kommunizmus története…)
Mme Charpennet (Hamvai Kornél: Hóhérok hava)
Varvara Volkova (Galin: Verseny)
Sári (Góli Kornélia: Orfeum)
Poncia (Lorca: Bernarda Alba háza)
Feleség (Hét nap a világ)
Díjak:
2006: Határon Túli Magyar Színházak XVIII. Fesztiválja, Kisvárda, Az Oktatási és Kulturális Minisztérium ÉLETMŰ DÍJA
Fanny és Alexander
József Attila Színház- Fanny, 8 éves
Gilles Leroy: Alabama Song
Jászai Mari Színház, Népház- Minni Sayre, Zelda anyja
Ingmar Bergman: Fanny és Alexander
Jászai Mari Színház, Népház- Fanny, 8 éves
Madách I. - Gyarmati K. - Kokan M. : Az ember tragédiája
Jászai Mari Színház, Népház- Kar
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.