Fellélegzés #6 – Brahms, Sosztakovics

Műsor

Brahms: Scherzo, WoO 2
Zalai Antal (hegedű); Farkas Gábor (zongora)

Szergej Jeszenyin: Nem siratlak; Rád nézek s szívem elszorul!
Molnár Piroska (színész)

Sosztakovics: Szonáta brácsára és zongorára, op. 147
Maxim Rysanov (brácsa); Fejérvári Zoltán (zongora)

„Frei aber einsam” – szabad, de magányos. Ez volt Joachim József, a 19. század legjelentősebb hegedűvirtuózának kedvenc maximája, s amikor barátai meglepték egy többszerzős szonátával, a szonátának az „F.A.E.” címet adták. Három zeneszerző írta a művet, Albert Dietrich, Robert Schumann és a húszéves Johannes Brahms, de az ünnepeltnek nem árulták el, melyik tétel kitől származik. Persze nem okozott számára problémát, hogy a rejtvényt megfejtse. Brahms scherzo-tétele, amelyet Zalai Antal szólójával hallhatunk a koncerten, már minden ízében magán viseli a nagy Brahms-művek stílusjegyeit. Amíg ez a scherzo a legkorábbi fennmaradt Brahms-művek közé tartozik, Sosztakovics brácsaszonátája a szovjet szerző életművének utolsó darabja. A háromtételes mű, amelynek előadására aligha létezik avatottabb páros, a Maxim Rysanov, Fejérvári Zoltán duónál, valódi összefoglaló mű: a szépségnek és keserűségnek valamiféle különleges, csak Sosztakovicsra jellemző elegye jellemzi. A záró C-dúr akkord pedig éppoly kétértelmű, mint Sosztakovics zenéjében minden: talán arra utal, hogy mégiscsak lehetséges a boldogság. Talán arra, hogy a boldogság csak a túlvilágon lehetséges.

A járványügyi helyzetre való tekintettel, közönségünk biztonsága érdekben a koncertre szóló jegyek számát korlátoztuk, hogy az ülőhelyek között meglegyen a megfelelő távolság.