Jegyvásárlás
művész
Kálmándy Mihály
Magánénekes (bariton).
Hatévesen zongorázott, később a klasszikus gitárhoz és máshangszerekhez nyúlt. A kolozsvári G. Dima Zeneakadémia hallgatójaként végzett, ahol Verdi Nabuccójának címszerepével debütált, a szerep azóta is kíséri pályáján. Nemzetközi karrierje a trieszti Teatro Verdi Nabucco-produkciójával vette kezdetét, ami számos felkérést hozott világszerte. Kálmándy Mihály fellépett többek…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Magánénekes (bariton).
Hatévesen zongorázott, később a klasszikus gitárhoz és máshangszerekhez nyúlt. A kolozsvári G. Dima Zeneakadémia hallgatójaként végzett, ahol Verdi Nabuccójának címszerepével debütált, a szerep azóta is kíséri pályáján. Nemzetközi karrierje a trieszti Teatro Verdi Nabucco-produkciójával vette kezdetét, ami számos felkérést hozott világszerte. Kálmándy Mihály fellépett többek között Rómában, Nápolyban, Bécsben, Stockholmban, Londonban, Varsóban, de Szöulban és Új-Zélandon is tapsoltak neki. Mindeközben a Magyar Állami Operaházban folyamatosan énekelte a nagy baritonszerepeket. Olyan kiváló karmesterekkel dolgozott együtt, mint például Esa-Pekka Salonen, Pier Giorgio Morandi, Kent Nagano vagy Pinchas Steinberg. Színpadi partnerei között megtaláljuk Marton Évát, Edita Gruberovát, Komlósi Ildikót, Miklósa Erikát, Placido Domingót, José Curát is. A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese címet 2013/2014-ben viselte. 2015 tavaszán a Halhatatlanok Társulata tagjai közé választották.
A bolygó hollandi
Magyar Állami Operaház- A hollandi | The Dutchman
A trubadúr – koncertszerű előadás
Magyar Állami Operaház- Luna gróf | Conte di Luna
A vesztaszűz
Magyar Állami Operaház- Cinna, a légió parancsnoka
Aida
Magyar Állami Operaház- Amonasro, Etiópia királya
Aida
Szegedi Szabadtéri Játékok- AMONASRO, Etiópia királya
Andrea Chénier
Magyar Állami Operaház- Carlo Gérard
Andrea Chénier
Magyar Állami Operaház- Carlo Gérard
Az álarcosbál
Magyar Állami Operaház- Renato Anckarström
Bánk bán
Magyar Állami Operaház- Tiborc
Bánk bán
Magyar Állami Operaház- Petur bán / Petur bán, leader of the nobles
Bánk Bán
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Petur Bán
Bánk Bán
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Petur bán
Bánk Bán
Győri Nemzeti Színház- Petur bán
Egri Kamaraopera Fesztivál - PUCCINI100
Általános- Közreműködik - A LIDÉRCEK
Erkel Ferenc: BÁNK BÁN opera
Margitszigeti Színház- Petur bán
Giacomo Puccini: TOSCA - opera
Margitszigeti Színház- Scarpia, Róma rendőrfőnöke
Kálmándy30
Magyar Állami Operaház- Operaénekes
Kivételes Operagála / Híres Donizetti -és Verdi operaduettek
Általános- bariton
Otello
Magyar Állami Operaház- Jago, Otello zászlósa
Parsifal
Magyar Állami Operaház- Amfortas
Príma Donnák + 1 hős - Kálmándy Mihály
Magyar Állami Operaház- Színész
Színe-fonákja (km. Rost Andrea) Kocsis bérlet 3.
Nemzeti Filharmonikusok- Bariton
SZÜLETÉSNAPOSOK Ferencsik bérlet 1.
Nemzeti Filharmonikusok- Bariton / Baritone
Tannhäuser
Magyar Állami Operaház- Wolfram von Eschenbach
Térj vissza győztesen! - Kossuth-díjasok sztárestje
Magyar Állami Operaház- Egyéb
Tosca
Magyar Állami Operaház- Báró Scarpia
Tosca
Magyar Állami Operaház- Báró Scarpia
Tosca
Magyar Állami Operaház- Báró Scarpia
Tosca
Magyar Állami Operaház- Báró Scarpia
Triptichon
Magyar Állami Operaház- Michele (A köpeny)
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!