Jegyvásárlás
művész
Hoffer Károly
Bábszínész.
A soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnáziumban érettségizett. 2007-ben szerezte első diplomáját a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tanító-rajztanár szakán. 2007-2008 között a Kolibri Színház stúdiósa volt. 2008-2013 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt, színművész szakon, bábszínész szakirányon. 2011-től játszik a Budapesti Bábszínház előadásaiban, melynek…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Bábszínész.
A soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnáziumban érettségizett. 2007-ben szerezte első diplomáját a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tanító-rajztanár szakán. 2007-2008 között a Kolibri Színház stúdiósa volt. 2008-2013 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt, színművész szakon, bábszínész szakirányon. 2011-től játszik a Budapesti Bábszínház előadásaiban, melynek 2013-tól tagja. 2014-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatója. Zeneszerzéssel, rendezéssel és látványtervezéssel is foglalkozik.
Díjai és kitüntetései:
- Színikritikusok Díja – A legjobb gyerek- és ifjúsági színházi előadás: Semmi (2013)
- Lengyel Pál-díj – a legjobb rendezőnek a Semmi című előadásért (VII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, 2014)
- Junior Prima Díj (2015)
- A színészi összmunka díja (A Hétfejű Tündér) – 18. Arany Szikra Fesztivál, Kragujevac (2015)
- Lengyel Pál-díj – a legjobb ifjúsági színházi előadás rendezőjének, Az időnk rövid története című előadásért (VIII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé (2016)
- Színikritikusok Díja – A legjobb gyerek-/ifjúsági színházi előadás: Az időnk rövid története (2016)
Fontosabb színházi szerepei:
Bíró, Lopez, Periuner - Bertolt Brecht: A gömbfejűek és a csúcsfejűek (rendező: Zsótér Zsándor, SzTE)
Frank Wedekind: A tavasz ébredése (rendező: Alföldi Róbert, Színház- és Filmművészeti Egyetem)
Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné (rendező: Gothár Péter, Színház- és Filmművészeti Egyetem)
Hephaisztosz - Homérosz–Gimesi Dóra: Olympos High School (rendező: Tengely Gábor, SzFE)
Mustapha Mond, világellenőr, Alfa-dupla-plus - Aldous Huxley: Szép új világ (rendező: Csizmadia Tibor, SzFE)
Narancs báró, Répa nyomozó - Gianni Rodari-Khaled-Abdo Szaida: Hagymácska (rendező: Veres András)
Mini - Kolozsi Angéla: Unokák a polcon (rendező: Schneider Jankó)
Kiszőce Bubus - Caryl Churchill: Az iglic (rendező: Tengely Gábor)
Kamal, kengyelfutó - Wilhelm Hauff-Markó Róbert: A kis Mukk (rendező: Csató Kata)
Szigfrid - P. I. Csajkovszkij-Góczán Judit: A hattyúk tava (rendező: Balázs Zoltán)
Hétszünyű Kapanyányimonyók - Szálinger Balázs: Fehérlófia
Lázár Ervin–Gimesi Dóra: A Hétfejű Tündér (rendező: Kuthy Ágnes)
Madách Imre: Az ember tragédiája (rendező: Garas Dezső)
Kay - Jevgenyij Svarc: Hókirálynő (rendező: Fige Attila)
Sven, muklafiú - Sven Nordqvist-Fekete Ádám: Pettson és Findusz (rendező: Bereczki Csilla)
Nyúl Benjámin - Beatrix Potter-Fekete Ádám: Nyúl Péter (rendező: Ellinger Edina)
Drosselmeyer nagybácsi - P. I. Csajkovszkij: DIótörő (rendező: Szőnyi Kató, felújítás: Meczner János)
33 ÁLOM
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Esterházy-robot projektvezetője
33 változat Haydn-koponyára
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Esterházy-robot projektvezetője
A gömbfejűek és a csúcsfejűek
SZFE- Lopez, bérlő; Peruiner, bérlőúr
A halottember
Csiky Gergely Színház- Báb
A hattyúk tava
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Szigfrid
A Hétfejű Tündér
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Színész
A hétfejű tündér
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Játssza
A kis Mukk
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Kamal, a kengyelfutója
A tavasz ébredése
SZFE- Színész
A vihar
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Bábtervező
Alaine - Ideje a meghalásnak
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Bábok
Alaine - Ideje a meghalásnak
Vaskakas Bábszínház- Báb
Amika cukrászdája
SZFE- Osztályvezető tanár
APA LÁNYA (16+)
Csiky Gergely Színház- Rendező
Az ember tragédiája
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Színész
Az időnk rövid története
B32 Galéria és Kultúrtér- Tervező, rendező
Az iglic
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Kiszőce Bubus
Az Iglic
Katona József Színház- Kiszőce Bubus
Diótörő
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Drosselmeyer nagybácsi
Egy kiállítás képei
Jászai Mari Színház, Népház- Rendező
Fehérlófia
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Monyó
Fehérlófia bemutató
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Monyó
FRANKENSTEIN
Csiky Gergely Színház- Báb- és jelmeztervező
Háy János: A halottember - Szkéné/Ördögkatlan/Nézőművészeti Kft.
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Báb
Hókirálynő
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Kay
Holdbeli csónakos
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Rendező
Jam V.BÁBU Fesztivál
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Alkotó, előadó
Kabaré
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Bábok
Kabaré
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Bábok
Kabóca Bábszínház - Mesefesztivál 2022 - Alaine- Ideje a meghalásnak - KL Színház előadása (14+)
Veszprémi Programiroda Kft.- Báb
Karnyóné - gyakorlatok
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Bábtervező
Karnyóné-gyakorlatok
SZFE- Bábmozgató és zenész
Kisrigók
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Rendező, látványtervező
Kultúrszösz: ALAINE - IDEJE A MEGHALÁSNAK
Napsugár Bábszínház- Báb
LABORATÓRIUM:Bábszinházi társasjáték
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Alkotó
Locspocs, a kis tengeri szörny
Kolibri Színház- Bringsvaerd, növendék szörny; Kalózok
MARCZI MUZSIKA – LE CARNAVAL
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- HUPS Crew
Matei Vişniec: III. Richárd betiltva - Vádli/Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Bábtervező
Matei Vişniec: III. Richárd betiltva - Vádli/Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Bábterv
Nagyító-Semmi
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Rendező és Látványtervező
Nyomorult nőszemélyek
SZFE- Konzulens oktató
Olympos High School
SZFE- Héphaisztosz (osztálytárs)
Örkény István: Tóték
Ciróka Bábszínház- Jelmez, díszlet, bábterv
Parszifál titka
Kolibri Színház- Fegyverhordozók
Punch and Judy
SZFE- Osztályvezető tanár
Rumcájsz
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Látványtervező
Semmi
Csiky Gergely Színház- TERVEZŐ
Semmi
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Tervező
Semmi 2022- A Budapest Bábszínház előadásának filmes feldolgozása
Uránia Nemzeti Filmszínház- Rendező
Szabó B. - Dinyés D.: Párkák
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Báb
Szép új világ
SZFE- Mustapha Mond, világellenőr, Alfa-dupla-plusz
Trisztán és Izolda
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Látvány
Unokák a polcon
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!