Jegyvásárlás
művész
Cserta Balázs
Klasszikus klarinét, szaxofon, népi fúvós tanár.
Székesfehérvárott a Hermann László zeneiskolában kezdte zenei tanulmányait 9 évesen, klasszikus klarinét szakon, majd 2001-2005 Balogh József magánnövendéke lett. A klasszikus zenén kívül, népzenét 1994-től a zeneiskola népzenekarában kezd játszani, azóta is aktívan népzenél. Szaxofonozni a helyi big-band-ben kezdett 1998-ban, majd…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Klasszikus klarinét, szaxofon, népi fúvós tanár.
Székesfehérvárott a Hermann László zeneiskolában kezdte zenei tanulmányait 9 évesen, klasszikus klarinét szakon, majd 2001-2005 Balogh József magánnövendéke lett. A klasszikus zenén kívül, népzenét 1994-től a zeneiskola népzenekarában kezd játszani, azóta is aktívan népzenél. Szaxofonozni a helyi big-band-ben kezdett 1998-ban, majd ebben az évben Muck Ferencnél kezd szaxofont tanulni. 1998-tól rendszeresen játszik színházi produkciókban is.
Tanulmányok:
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – jazz-szaxofon szakára
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen – népi-fúvós
Szakmai tevékenység:
Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI tanára
Együttesek, szereplések:
Galiba népzenei együttes
Állami Népi Együttes (állandó helyettesítés)
Villő Együttes, Fabula-Rasa
Modern Art Orchestra
Coco-Loco
Albatross Jazz & Blues Band
New Soul Band – Sárik Péter trióval
Székesfehérvári Vörösmarty Színház számos zenés darabjában is zenélhetett 1999 decembere óta
Veszprémi színházban és budapesti színházakban is játszik zenés darabokban
Adventi kalandok - Bíró Eszter családi, interaktív műsora /MINIMATINÉ
Müpa- Szopránszaxofon, klarinét, furulyák, tárogató, duda / Soprano saxophone, clarinet, recorder, tárogató, bagpipes
Bíró Eszter húsvétváró koncertje / MINIMATINÉ
Müpa- klarinét, tárogató, furulya, doromb, magyar duda / clarinet, tárogató (Turkish pipe), recorder, jaw harp, Hungarian bagpipes
BÍRÓ ESZTER – FARSANGI KONCERT
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- fúvós hangszerek
Bíró Eszter: Ej, mi a kő! - Interaktív családi koncert / MINIMATINÉ
Müpa- klarinét, tárogató, furulya, doromb, magyar duda
Fabula Rasa és a Harmonia Garden
Akvárium- Színész
Falusi Mariann - Ulpius dalszínház, avagy mit ér az Antal ha Szerb
Zsidó Kulturális Fesztivál- Színész
Hangvilla-díj 2022 - Gálakoncert
Veszprémi Programiroda Kft.- Hangvilla-díjas jazz-szaxofon, klasszikus klarinét, népi-fúvós előadóművész és tanár.
HAPCIKIRÁLY (8+)
Csiky Gergely Színház- Zenei vezető
János Vitéz
Vörösmarty Színház- Zene
János Vitéz 1
Vörösmarty Színház- Zene
János Vitéz 2
Vörösmarty Színház- Zene
János Vitéz 3
Vörösmarty Színház- Zene
János Vitéz 4
Vörösmarty Színház- Zene
János Vitéz 5
Vörösmarty Színház- Zene
Magyar Tavak Fesztiválja - Velencei - Tó 2024 / TO'pera Gálakoncert - péntek
Általános 2- Jazz-szaxofon, népi-fúvós előadóművész és tanár.
Mókus és a Fabula Rasa
Zsidó Kulturális Fesztivál- fúvóshangszerek
Petőfi rock
Vörösmarty Színház- Zenei vezető
The New Soul Band, Szakcsi Climate Change, Chano Dominguez Trio
Kölcsey Központ- fúvós hangszerek
Tündérhon vándorai
Vörösmarty Színház- Zene
Vidám a szívem - kortárs sanzon est
Zsidó Kulturális Fesztivál- fúvós hangszerek
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!