Jegyvásárlás
művész
Csereklyei Andrea
Csereklyei Andrea Kecskeméten született, alap- és középfokú tanulmányait a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte gordonka szakon. Ezt követően 1996-ban zeneelmélet-tanári (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest), majd 2000-ben magánének tanári, ill. kamaraművészi (LFZE-Tanárképző Intézete, Budapest), 2008-ban pedig énekművész-tanári diplomát (Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar, Debrecen) szerzett.…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Csereklyei Andrea Kecskeméten született, alap- és középfokú tanulmányait a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte gordonka szakon. Ezt követően 1996-ban zeneelmélet-tanári (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest), majd 2000-ben magánének tanári, ill. kamaraművészi (LFZE-Tanárképző Intézete, Budapest), 2008-ban pedig énekművész-tanári diplomát (Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar, Debrecen) szerzett.
1998-ban debütált operaszínpadon Mozart Varázsfuvola c. operájában (Pamina). Koncertpódiumon főként klasszikus és barokk oratóriumok szólistájaként hallható. Gyakran énekel dalesteken és több kortárs mű bemutatója is a nevéhez fűződik.
Magyarország vezető együtteseinek gyakori szólistája (Orfeo Zenekar és Purcell Kórus, MR Zenekara, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Budafoki Dohnányi Zenekar, Budapesti Vonósok) és különböző fesztiválok visszatérő vendége országszerte (Budapesti Tavaszi Fesztivál, Haydn Eszterházán, Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, Zempléni Fesztivál, Mini Fesztivál). Vendégszerepelt több budapesti és számos vidéki színházban. 2000-ben főszerepet énekelt a Magyar Állami Operaház első, korabeli hangszereken játszott előadásában (J. Haydn: L’infedeltá delusa). Magyarországi fellépései mellett 2001-ben énekelt Németországban a Müncheni Filharmonikusokkal, Helmuth Rilling vezényletével, 2002-ben az Orfeo Zenekarral a firenzei Palazzo Vecchio-ban, 2003-ban meghívást kapott a guadalajarai Május Fesztiválra, Mexikóba. 2004-ben a Budapesti Kamaraoperával vendégszerepelt a londoni Magyar Magic rendezvénysorozaton, 2005-ben a bécsi és a salzburgi Toujours Mozart fesztiválon, és 2004-2008 között a kolozsvári Magyar Opera színpadán. 2009-2010-ben énekelt többek között a Kaposvári Csíky Gergely Színház zenés produkcióiban, a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon, a pozsonyi Prímási Palotában és a prágai Magyar Intézetben. 2011-ben részt vett Varnus Xavér Mindörökké Mozart hangversenysorozatán, az Énekel az ország monumentális rendezvényen és több – a Liszt-évhez kapcsolódó - koncerten. 2011 nyarán a csehországi Petrovicében megrendezett nemzetközi énekkurzus tanára volt, és ezt követően Pamina szerepét énekelte a felújított szombathelyi Iseumban. 2012-ben két új szereppel bővült repertoárja; a Budapesti Fesztiválzenekar által rendezett Mozart-Maratonon Bastienne szerepében tűnt fel, illetve a szombathelyi Iseumi Játékok keretében Susanna szerepét énekelte a Figaro házassága c. operában, melyből nagysikerű koncertszerű előadás is született a Művészetek Palotájában.
Számos rádió- és tévéfelvétel közreműködője, a Hungaroton gondozásában megjelent több régizenei „World Premiere” felvétel szólistája. Részt vett a Magyar Televízió számára készült Kolozsvári Operamesék c. operatörténeti sorozatban is (1999). Szerepel a Budapesti Kamaraopera Poppea megkoronázása c. operafilmjében (2009) és a Duna Televízió Kortársaim c. dokumentum-sorozatában (2010). 2010 őszén közreműködött Laurent Petitgirard „Guru” c. kortárs operájának lemezfelvételén (Naxos).
Énekelt többek között Helmuth Rilling, Kocsis Zoltán, Fischer Ádám, Vashegyi György, Kesselyák Gergely, Vásáry Tamás, Hollerung Gábor, Selmeczi György, Ligeti András, Kovács László, Antal Mátyás, Rácz Márton, Hamar Zsolt, Graeme Jenkins, Jos Vranken, Fabio Pirona, Umberto Benedetti Michelangeli, Laurent Petitgirard, Elisabeth Fuchs, Georg Kugi vezényletével. Fellépett Bor József, Bal József, Káel Csaba, Halasi Imre, Szinetár Miklós, Horváth Zoltán, Moldován Domokos, Gianfranco De Bosio, Réczei Tamás, Iglódi István, Juronics Tamás, Selmeczi György, Silló Sándor, Gothár Péter, Znamenák István rendezésében.
Alapító tagja volt a napjainkban is sikeresen működő és számos nemzetközi versenyt nyert Ars Nova Énekegyüttesnek. Operaszerepei jelentős részét az Auris Társulat tagjaként énekelte 2000-2005 között. 1999-ben III.helyezést ért el a bécsi Johann Strauss Énekversenyen, ugyanebben az évben Artisjus-díjat kapott kortárs művek előadásáért. 2000-2001-ben a Fischer Annie ösztöndíj nyertese volt. 2003-ban elnyerte az Ari Kupsus Society ösztöndíját. 2007-ben az egri Nemzetközi Händel Énekverseny különdíjasa, és a veronai L’Orfeo verseny döntőse volt. Aktív résztvevője volt Anna Reynolds, Walter C. Moore, Csengery Adrienne, Kurtág György, Hamari Júlia mesterkurzusainak.
Az elmúlt években vendégszerepelt Bécsben, Salzburgban, Moszkvában, Kolozsvárott, Bukarestben, Pozsonyban, Prágában, Hágában, Firenzében, Münchenben, Stuttgartban, Londonban, Mexikóban.
Tanárai: Sándor Judit, Kaposy Margit, Schmiedt Annamária, Schultz Katalin, Raicsné Szerdahelyi Éva, illetve Böszörményi Judit és Hegedüs Gönczy Katalin korrepetítorok.
2003 óta tanítással is foglalkozik.
"Magyarok, tinéktek szólok"
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft- Ének
17. Haydn Fesztivál - ZÁRÓKONCERT - Budapesti Vonósok
Budapesti Vonósok- ének
A német romantika gyöngyszemei
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar- szoprán
A német romantika gyöngyszemei 2.0.
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar- szoprán
A tehetség kötelez: ZAK Ensemble
Zeneakadémia- Színész
A vesztes - Csereklyei Andrea, Mikecz Kornél, Soharóza Kórus - OFF-Biennále Budapest
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- szoprán
A víg özvegy
Csiky Gergely Színház- Valencienne, a nagykövet felesége
Bach: Magnificat
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- szoprán
BEETHOVENNEL A SZABADBAN
Nemzeti Filharmonikusok- Egyéb
Budafoki Dohnányi Ernő Zenekar, Mozart: Requiem
Tünde Tickets Kft.- Énekművész
Budafoki Dohnányi Zenekar, Grieg: Peer Gynt, Vezényel: Hollerung Gábor
Tünde Tickets Kft.- Operaénekes
Cigánybáró
Csiky Gergely Színház- Arzéna
Csereklyei Andrea és a Four Bones Quartet hangversenye
C&M Hungary Kft.- Színész
Csereklyei Andrea és Bárány Péter ária- és dalestje
Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.- Színész
Énekel az ország 2022
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar- szoprán
HALOTTAK NAPI HANGVERSENY
Vörösmarty Színház- Énekesnő
Hangverseny a 200 éve született Liszt Ferenc emlékére - Budapesti Vonósok
Budapesti Vonósok- Ének
Iseumi Szabadtéri Játékok Mozart: Figaro házassága
Savaria Szimfonikus Zenekar- Susanna
Joseph Haydn: L'infedelta delusa (Haydn-Fesztivál)
PORT.hu Kft.- Vespina
Kónya István lantestje
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- közreműködik
LECLAIR: Scylla et Glaucus, 1746 / Oratóriumbérlet
Müpa- Venus (szoprán)
Liszt Ferenc Kamarazenekar, Pergolesi, Beethoven, Csereklyei Andrea, Megyesi Schwartz Lúcia
Tünde Tickets Kft.- Színész
Megérthető zene 2023-24/4 - Isten gyönyörű játéka
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar- szoprán
MOZART: Le Nozze di Figaro KV 492 / Oratóriumbérlet
Müpa- Susanna
Pierre Choderlos de Laclos: VESZEDELMES VISZONYOK színházi játék Mozart műveivel
Margitszigeti Színház- Operaénekes
Vajda János 70. születésnapi koncertje
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar- Szoprán
VIGADÓ 1 - SCHUMANN // MOZART // HOLLERUNG
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar- Egyéb
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!