Jegyvásárlás
művész
Cseh Dávid Péter
Színész, énekes, dalszövegíró, műfordító.
2014-2017. Pesti Broadway Stúdió (Budapest)
2014 óta a Budapesti Operettszínház tagja.
2016-tól a Magyar Hajnal Énekstúdió növendéke
Elismerései:
2012 Ezüst Hóvirág Nemzetközi Énekverseny, Arad - I. helyezés
2017 Marsallbot, igazgatói nívódíj (Budapesti Operettszínház)
Zeneiskolát…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész, énekes, dalszövegíró, műfordító.
2014-2017. Pesti Broadway Stúdió (Budapest)
2014 óta a Budapesti Operettszínház tagja.
2016-tól a Magyar Hajnal Énekstúdió növendéke
Elismerései:
2012 Ezüst Hóvirág Nemzetközi Énekverseny, Arad - I. helyezés
2017 Marsallbot, igazgatói nívódíj (Budapesti Operettszínház)
Zeneiskolát végzett. 12 éves kora óta szerepel színpadon.
Szülőfaluja művészeti egyesületének életében fiatal korától aktívan részt vett. Színpadra állította többek között a Valahol Európában,
A dzsungel könyve vagy Az Oroszlánkirály című előadásokat, melyekben szerepelt is.
Gyerekszereplőként Gimesi szerepét alakította a „Légy jó mindhalálig!” című előadásában.
Gimnáziumi évei alatt a pécsi Szivárvány Musical Stúdió tagjaként több darabban is jelentős szerepeket játszott el (Kiálts a szeretetért!, Padlás, Koldusopera).
Szabadidejében dalokat és darabokat fordít, illetve ír.
Szerepei:
Sztárcsinálók - Néró / PS Produkció (UP Újpesti Rendezvénytér)
Macskafogó - Nick Grabowski / József Attila Színház
Titanic - Jim Farrell / Veszprémi Petőfi Színház
Izgass fel! - Richard / Hatszín Teátrum
Rómeó és Júlia - Mercutio / Papp László Sportaréna
Apácashow - TJ, bandatag / Zikkurat Színpadi Ügynökség
A kék madár - Fiatal Tyltyl / Budapesti Operettszínház
A Notre Dame-i Toronyőr - Quasimodo / Budapesti Operettszínház
Lady Budapest - Péter / Budapesti Operettszínház
Ének az esőben - Énekes / Budapesti Operettszínház
Mária főhadnagy - Kocsmáros / Budapesti Operettszínház
Amerikai komédia - Benjamin Pershing, Tony titkára, titkos imádója / Budapesti Operettszínház
Elfújta a szél - Ashley Wilkes / Budapesti Operettszínház
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - Ben / Budapesti Operettszínház
Légy jó mindhalálig - Gimesi / Pécsi Nemzeti Színház
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Szép nyári nap - Neoton musical
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Varga Péter
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Szép nyári nap - Neoton musical
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Varga Péter
A KINCSES SZIGET - musical
Magyar Színház- Dalszövegek
A padlás
Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár- RÁDIÓS
A padlás
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- RÁDIÓS
A PADLÁS
Barátság Kulturális Központ- RÁDIÓS
A Veres 1 Színház bemutatja-A PADLÁS
Bálint Ágnes Kulturális Központ- RÁDIÓS
Abigél
Budapesti Operettszínház- Kalmár tanár úr – osztályfőnök:
Apáca Show
Budapesti Operettszínház.- TJ, bandatag
EGYSZER VOLT, HOL NEM VOLT…kicsit másképp…
Általános- Színész
Évadkezdő MusicalPlusz
Általános- Egyéb
Gyilkos Ballada - Rock-Musical
Bartha Management- Fordító
Gyilkos Ballada - Rock-Musical
Általános- Fordító
Lady Budapest
Budapesti Operettszínház- Elfogott forradalmár
Legendás Mátyás
6szín- Dalszövegíró
Légy jó mindhalálig
Pécsi Nemzeti Színház- Gimesi
LIZZIE rockmusical
Általános- Magyar szöveg
Macskafogó
Szarvasi Vízi Színház- Nick Grabowski
Macskafogó - musical - József Attila Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Nick Grabowski
Menken-Glenn: Apáca Show
Szegedi Szabadtéri Játékok- TJ - bandatag (Curtis unokaöccse)
Mézesvölgyi Nyár - Szép nyári nap
Broadway Ticket Hungary Kft..- Varga Péter
Mindhalálig Musical
Budapesti Operettszínház- Színész
MISI MÓKUS
RaM-ArT Színház- Dalszövegíró
Misi mókus
Móricz Zsigmond Színház- Dalszövegíró
MISI MÓKUS - családi musical két részben
Propeller Team Kft.- Misi
Monte Cristo grófja
Budapesti Operettszínház- Dumas
Musical Klub - Toldy Mária születésnapi musicalgála
Postakürt Alapítvány- Fellépő művész
Musicalmesék
Budapesti Operettszínház- Színész
Presser-Sztevanovity-Horváth: A PADLÁS - félig mese - félig musical két részben
Általános- RÁDIÓS
Rómeó és Júlia
Budapesti Operettszínház- Paris
RÓMEÓ ÉS JÚLIA - musical 2023
Broadway Ticket Hungary Kft..- Mercutio
RÓMEÓ ÉS JÚLIA - musical2020
Broadway Ticket Hungary Kft..- Mercutio
Szép nyári nap
Broadway Ticket Hungary Kft..- Varga Péter
Szép nyári nap
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Varga Péter
Szép nyári nap
Madách Imre Nonprofit Kft.- Varga Péter
Szép nyári nap
Tatai Szabadtéri Játékok- Varga Péter
Szép nyári nap
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Varga Péter
SZÉP NYÁRI NAP
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Varga Péter
SZÉP NYÁRI NAP
Szegedi Szabadtéri Játékok- Varga Péter
SZÉP NYÁRI NAP
Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár- Varga Péter
Szép nyári nap - A Neoton musical
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Varga Péter
Szép nyári nap - A Neoton musical - Veres 1 Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Varga Péter
Szép nyári nap - Neoton-musical
Broadway Ticket Hungary Kft..- Varga Péter
Szép nyári nap - Veres 1 Színház
József Attila Színház- Varga Péter
SZTÁRCSINÁLÓK ROCKOPERA
PS Produkció Kft.- NÉRÓ
Tajtékos Dalok - Boris Vian revü
Budapesti Operettszínház- BORIS és...
Valami bűzlik
József Attila Színház- Dalnok/Bíró
xxErdei kalamajka
Budapesti Operettszínház- Huszár
Yeston-Stone: Titanic
Szegedi Szabadtéri Játékok- Charles Lightoller, másodtiszt
zzA kék madár
Budapesti Operettszínház- Fiatal Tyltyl
zzAmerikai komédia
Budapesti Operettszínház- Benjamin Pershing, Tony titkára, titkos imádója
zzApáca Show
Budapesti Operettszínház- Tj, bandatag
zzElfújta a szél
Budapesti Operettszínház- Ashley Wilkes
zzÉnek az esőben
Budapesti Operettszínház- Énekes
zzMária főhadnagy - az Operett Akadémia előadása
Budapesti Operettszínház- Kocsmáros
zzRebecca
Budapesti Operettszínház- Ben
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!