Jegyvásárlás
művész
Rusznák Adrienn
Színész
A debreceni Ady Endre Gimnázium dráma és ének tagozatán 2003-ban érettségizett. Kezdetben még újságíró akart lenni, majd a középiskola utolsó évében gondolt arra, hogy színész lesz. Előbb stúdiósként az Új Színházba került, onnan pedig 2006-ban a Stúdió K Színházhoz szerződött, mikor felvételt nyert Fodor Tamásnál a…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész
A debreceni Ady Endre Gimnázium dráma és ének tagozatán 2003-ban érettségizett. Kezdetben még újságíró akart lenni, majd a középiskola utolsó évében gondolt arra, hogy színész lesz. Előbb stúdiósként az Új Színházba került, onnan pedig 2006-ban a Stúdió K Színházhoz szerződött, mikor felvételt nyert Fodor Tamásnál a társulathoz. 2018-tól a Miskolci Nemzeti Színház tagja.
Rendezőasszisztensként, a rendező munkatársaként is dolgozott Koltai M. Gábor mellett, illetve szinkronizál is. 2016-2019 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakos hallgatója volt, Kocsis Gergely és Szőcs Artur osztályában.
Színházi szerepei:
Max Frisch, Parti Nagy Lajos: Biedermann és a gyújtogatók (Új Színház, 2004)
Szörényi Levente: István és a többiek - Réka (Új Színház Stúdiósai, Terényi Színházi Napok, 2005)
Ernst Theodor Amadeus Hoffmann, Mosonyi Aliz: Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború - Mari, rongybaba (Stúdió 'K' Színház, 2006)
Georg Büchner, Szeredás András, Babits Mihály, Tandori Dezső: Vihar, avagy a bűnbocsánat színjátéka - Miranda, Prospero lánya (Stúdió 'K' Színház, 2007)
Arthur Schnitzler: A Zöld Kakadu -Flipotte, színésznő (Stúdió 'K' Színház, 2007)
Toepler Zoltán: Korpusz - Nárcisz (Stúdió 'K' Színház, 2008)
Tolnai Ottó (művei alapján), Gyarmati Kata: Skalpoljuk meg szegény Józsit! - Lilike, aki nem érti (Stúdió 'K' Színház, 2008)
Eugène Ionesco, Mészöly Dezső: Rinoceritisz - Daisy, akivel mindenki lovagias (Stúdió 'K' Színház, 2009)
Gyimesi László: Sógort Jupiternek! avagy Égi áldás, csőstül - Dettina, Primus és Miloma kisebbik lánya (Aquincumi Floralia Ünnep, 2009)
Karel Čapek, Lajos Sándor: Harc a szalamandrákkal (Stúdió 'K' Színház, 2009)
Stanisława Przybyszewska, Balogh Géza (fordításának felhasználásával): A Danton-ügy - Louise, Danton felesége (Stúdió 'K' Színház, 2010)
John Ford, Vas István: Kár, hogy kurva - Philotis, Richardetto unokahúga (Pesti Magyar Színház, Sinkovits Imre Színpad, 2010)
Joseph Rudyard Kipling, Gerevich András: A sünteknős - Kis jaguár (Stúdió 'K' Színház, 2011)
Horváth Áron, Gönye László, Szirmai Meilnda, Vékes Csaba: Ezen a szinten... (Spinoza Színház, 2011)
Paul Klee, Vaszilij Kandinszkij és Friedensreich Hundertwasser képei nyomán: Kacskaringó (Stúdió 'K' Színház, 2011)
Guillaume Depardieu élete és fimjei alapján: Ennyi (Sirály Budapest, Fantom Csoport, 2011)
Litvai Nelli: Mirkó királyfi - Szarka; Róka; Bíborka (Millenáris Fogadó, HOPPart, 2012)
Thornton Wilder, Faragó Zsuzsa: Négyeshatos (Stúdió 'K' Színház, 2012)
Ashlin Halfnight, Sediánszky Nóra: Isten előszobája - Indira (Kőszegi Várszínház, 2012)
Hans Christian Andersen, Tóth Réka Ágnes: A kis hableány - Lina, a kis hableány (Budaörsi Latinovits Színház, 2015)
Cziglényi Boglárka, Menszátor Hérész Attila: Nimfománia (Anyaszínház, RS9, 2016)
Anton Pavlovics Csehov, Borisz Akunyin, Molnár Angelika: Sirály - Nyina Mihajlovna Zarecsnaja (Móricz Zsigmond Színház - Krúdy Kamaraterem, 2016)
Georges Feydeau: A hülyéje - Armandinne (Miskolci Nemzeti Színház, 2016)
Andersen meséje nyomán Sediánszky Nóra: A Hókirálynő ösvényén (Hunnia Bisztró, 2017)
William Shakespeare, Dancsecs Ildikó: Két Verona Kft. - Szilvia (Terminál Workhouse, 2017)
Filmes, televíziós szerep:
Egy rém rendes család Budapesten (magyar szituációs komédia, tévéfilm sorozat, 2006) - Fanni
Jelenlegi szerepei a Miskolci Nemzeti Színházban:
Agave
A legkisebb boszorkány
Ördögök
A Danton-ügy
Stúdió K Színház- Színész
A falu rossza
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Gonoszné
A hülyéje
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Armandinne
A kis hableány
Budaörsi Latinovits Színház- Színész
A kíváncsi kiselefánt & A sünteknős
Stúdió K Színház- Kis jaguár (Sünteknősben)
A legkisebb boszorkány
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Amarilla
A sünteknős
Stúdió K Színház- Kis jaguár
A színházcsináló
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Sarah
A színházcsináló
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Sarah
A Zöld Kakadu
Stúdió K Színház- Flipotte, színésznő
Agave
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Adri – Pótsárkány, a Nők Centruma piárosa
ANTON, avagy a végén minden jobbra fordul
B32 Galéria és Kultúrtér- Manyi
Berzsián és Dideki
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Ribizli
Deja Vu
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Színész
Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború
Holdvilág Kamaraszínház- Mari, rongybaba
Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború
Stúdió K Színház- Mari, rongybaba
Élektra
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Hírnök
Ennyi
HK Produkció- Színész
Európa, Európa
Stúdió K Színház- Rendező asszisztens
Ezen a szinten...
Clubcsomag- Színész
Hamupipőke
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- AMÁLIA, a Mostoha idősebbik lánya
HAMUPIPŐKE (5+)
Csiky Gergely Színház- AMÁLIA, a Mostoha idősebbik lánya
Harc a szalamandrákkal
Stúdió K Színház- Színész
Hermelin
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- JULIS
Hóhérok
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Shirley
Jelenetek a vidéki életből
Stúdió K Színház- Rendező asszisztens
Kacskaringó
Stúdió K Színház- Színész
Liliom
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Julika
Linda Vista
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- ANITA
Linda Vista
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- ANITA
Molnár Ferenc: Liliom
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Julika
Négyeshatos
Stúdió K Színház- Színész
Nimfománia
RS9 Színház- Színész
Rinoceritisz
Stúdió K Színház- Daisy, akivel mindenki lovagias
Sirály
Móricz Zsigmond Színház- Nyina Mihajlovna Zarecsnaja
Skalpoljuk meg szegény Józsit!
Stúdió K Színház- Lilike, aki nem érti
VIHAR avagy a bűnbocsánat színjátéka
Stúdió K Színház- Miranda, Prospero leánya
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!